Testvériskolai látogatás 2019. március 14.
Az “Együtt testvérként” iskolaközi szemléletformáló pályázati program részeként a Kárpátaljai – település iskoláinak küldöttsége tett látogatást iskolánkban.
Az iskola étkezdéjében frissítővel és uzsonnával vártuk őket. A 20-fő tanuló és az 2-fős nevelői kíséret megtekintette az iskola tantermeit, a település nevezetességeit. Fergeteges műsort adott a vendégek számára az iskolai néptánccsoport, valamint a március 15-i ünnepi műsor főpróbáját is megtekintették vendégeink. Ők is készültek egy kis bemutatkozó műsorral, gyönyörű versek hangzottak el, valamint énekeltek is – a Kiss Kata zenekar egyik ismert dalát. Ezt követően ajándékokat adtak iskolánk tanulói és nevelői a kárpátaljai gyerekeknek. Igen örültek a könyveknek és a kis ajándékoknak. Maradt idő a gyerekek közötti ismerkedésre, beszélgetésre.
Mivel még további program várt a csoportra délután a búcsúzást követően elindultak a következő állomáshelyük felé.
Örülünk, hogy vendégül láthattuk őket.