2019. június 20-21. Budapest:
Remek hangulatban indultunk útnak az újabb személyes találkozónkra, fővárosunk nevezetességeinek felfedezésére. Az autóbusz lelkes és izgatott diákokkal gördült ki az iskola elől.
A reggeli csúcsforgalommal való küzdelmet követően először a Hősök terére indultunk, ami egyben a találkozási pont is volt a testvériskolánkkal. Hatalmas volt a gyermekek öröme, amikor viszontláthatták a partneriskola diákjait, akikkel a projekt kezdete óta jó barátságba kerültek. A két csoport tanulói segítségével felidéztük a magyar történelem legfontosabb eseményeit. Az elmaradhatatlan fotók után kezdődött a városnéző túránk. Megcsodáltuk az Andrássy út villasorát, a Parlament épületét és a Kossuth teret, a Lánchidat, a Budai Várat, a Tabánt, majd a Gellért-hegyen megpihentünk az árnyas fák alatt. A Citadellára felmászva, nagy élmény volt megtekinteni az alattunk fekvő várost és madártávlatból megkeresni a város azon részeit, amelyeket buszos túránk során érintettünk. A Gellért-hegyről visszatértünk a belvárosba, majd a pesti oldal nevezetességeinek felkeresése után a Városligetbe indultunk, ahol maradt egy kis idő közös játékra. A városnézés során osztályaink lelkesen válaszoltak a feltett kérdésekre, és igyekeztek minden információt megjegyezni. Élményekben, látnivalókban gazdag 2 napot töltöttünk együtt.