Iskolánkról

Bodrogkeresztúron az első Állami népiskolát 1894-ben alapították, amely ma is általános iskolaként működik. Az emeletes, boltíves, régi főépület a báró Eötvös-családé volt. A szájhagyomány úgy tartja, hogy több alkalommal megfordult itt, báró Eötvös József az intézmény névadója, az első független felelős minisztérium kultuszminisztere, feltehetőleg itt írta a Karthausi című regényének egy részét. Minden év novemberében, az iskola születésnapján, emlékezünk meg az intézmény alapításáról és a névadónkról.

A 2008/2009. tanévtől az erdőbényei Szent István Általános Iskola tagintézménye lett iskolánknak, intézményfenntartói társulás formájában. A jelenlegi gyermeklétszám összesen 188 fő, ebből a központi iskolában Bodrogkeresztúron 149 fő tanul 1-8. évfolyamon, Erdőbényén, 1-6. évfolyamon 39 diák koptatja a padokat. Az intézmény beiskolázási körzete Bodrogkeresztúr, Erdőbénye, Szegi, Szegilong települések közigazgatási területére terjed ki. Diákjaink még további 3 környező településről is érkeznek Bodrogkisfalud, Tarcal, Tokaj. Az intézmény fenntartója és működtetője a Szerencsi Tankerületi Központ. A Bodrogkeresztúr település jelenlegi lélekszáma 1214 fő. Ebből 14 év alatti 128 fő.

Intézményünk azon „szerencsés” helyzetben van, hogy a környező települések kisiskolái már korábban megszűntek (Bodrogkisfalud, Szegi, Szegilong), ill. Tarcal településről bejáró tanulóinkkal kiegészülve az osztálylétszámaink a törvényben előírtaknak megfelelően alakultak és várhatóan alakulnak, az elmúlt és az elkövetkezendő években is.

A fent leírtakból is kiderül, magas a bejáró tanulóink aránya.  A naponta ingázó tanulókat iskolabusz szállítja, több fordulóval a központi iskolába.

Bodrogkeresztúrban 12 határozatlan időre kinevezett pedagógus, Erdőbényén 8 határozatlan időre kinevezett és egy óraadó pedagógus végzi a mindennapos nevelő – oktató munkát. Az intézmény gyermek és a pedagógus létszámadataiból kitűnik, hogy iskolánkban magas az egy fő pedagógusra jutó tanulók aránya, ez a mindennapi munka során, nagy terhet és felelősséget ró a tantestületre.

A szakos ellátottság 100%-os mind s központi, mind a tagiskolában, a bodrogkeresztúri és az erdőbényei iskolából is 3-3 utazó pedagógus biztosítja a megfelelő szakmai munkát.

Az iskolánkba járó tanulók szüleiről általánosságban elmondható, hogy a gyerekeikkel törődő, azok jövőjét szem előtt tartó és az iskolához pozitívan álló, gyerekük jövőjéért felelősséget érző társaink a nevelésben. Az osztályonként megválasztott szülői munkaközösség képviselők aktívan részt vesznek az iskola életében, élnek véleményezési jogukkal, segédkeznek a rendezvények szervezésében, lebonyolításában.

A tantestület valamennyi tagja rendelkezik a tanított szakjához szükséges diplomával, képesítéssel.  Szakos ellátottságunk 100 %-os. A pedagógusok többsége két esetleg három oklevéllel is rendelkező, megfelelően felkészült szakember.

Bodrogkeresztúrban – a 12 főből egy iskolaigazgató és tanár, egy személy igazgatóhelyettes és tanár, 4 fő tanító, 5 fő tanár és 1 fő óvodapedagógus végzettségű napközis nevelő látja el a mindennapi nevelő-oktató munkát. Erdőbényén – 8 főből egy tagintézményvezető és tanár, 4 fő tanító és 3 fő tanár (mindhárman utazó pedagógusok) végzi a munkáját.

Fontos tényező egy tantestületben az életkor, mely kihat a tapasztalatra, terhelhetőségre.

Az életkor mellett fontos a stabilitás, az intézményünk esetében évtizedek óta csak a nyugállományba vonuló kollégák helyett érkezett új tanerő, ill. a nyelvszakosok esetében volt „elvándorlás”. A tantestület minden tagja nagy helyismerettel rendelkező, a gyermekeket, családi helyzeteket megfelelően ismerő pedagógus. Az intézményben 2 munkaközösség működik alsós, ill. felső tagozatos munkaközösség működik. A nevelők nem csak a tanár „szerepében” találkoznak tanítványaikkal, hanem közvetlenebb, problémákat és örömöket megosztó társai is egymásnak. Ezt a viszonyulást, ezt az egymás iránti figyelmességet és törődést kívánjuk megőrizni, amíg csak működik intézményünk. Nevelőmunkák fontos alapeleme településünk hagyományainak, értékeinek megismertetése, megőrzése, ápolása.

Oktatási intézményünk 124 éves múltja kötelezi az itt tanuló és itt dolgozó személyeket a mindenkori minőségi munkavégzésre, amely egyik oldalról a képességeknek megfelelő tanulást, másik oldalról a kor elvárásainak minden szempontból megfelelni igyekvő nevelő-oktató tevékenységet jelenti. Pedagógiai programunk a jövőt határozza meg azzal, hogy az alábbiak megvalósítását vállaljuk:

  • öregbítjük iskolánk jó hírét
  • diákjaink továbbra is kifogástalan alapismeretekkel kezdik meg középfokú tanulmányaikat az általuk választott iskolában
  • megalapozzuk az élethossziglan tartó tanulást a kulcskompetenciák kialakítása és fejlesztése révén
  • az esélyegyenlőség megteremtésére, illetve megtartására törekszünk
  • oktatásunk minőségét megtartjuk, illetve a kor kihívásainak megfelelően szükség szerint fejlesztjük
  • a tanulás iránti érdektelenséget mutató tanulókra kiemelten odafigyelünk, hetente más-más tantárgyból a felső tagozaton ún. felzárkóztató foglalkozásokat szervezünk,
  • A modern információs technológia alkalmazására törekszünk mindennapos munkák során
  • valamint a korszerűség követelményeinek megfelelve taneszközeink minőségi cseréjére folyamatosan odafigyelünk és indítványozzuk szükség szerint

Az iskola alapvetően nem a szaktantermi rendszert követi, a helyiségek túlnyomó része csak osztályteremként funkciónál. A taneszköz listán szereplő szemléltető eszközökkel, nagyrészt rendelkezik az intézmény. Az órai szemléltetést segítő eszközöket, térképeket a pedagógusok viszik magukkal az osztálytermekbe

A növekvő tanulói létszám miatt kinőttük az iskola falait. Az intézmény főépülete az 1800-as évek közepén épült, több felújításon átesett, legutóbb 2015-ben újult meg az intézmény. A felújítás során nyílászáró csere, teljes szigetelés homlokzat felújítása, új vizes blokk kialakítása valamint fűtés korszerűsítés valósult meg. A XXI. század iskolájának elengedhetetlen részei az infokommunikációs eszközök, 2010-es TIOP 1.1.1 pályázatnak köszönhetően 4 tantermünkben interaktív tábla került telepítésre.

Az iskola helyzetét összegezve megállapítható, hogy a  infrastrukturális adottságok nem a legkedvezőbbek, de az iskola szellemi adottságai, eredményei jók, a településen és a térségben betöltött szerepe fontos.

Testvériskolák – partneriskolák: A közelmúltban több általános iskolával kerültünk partneri kapcsolatba. Az 2013. júniusában, szorgalmi időszakot követően, iskolánk 12 tanulója és két pedagógusa, a maroskeresztúri testvértelepülés (Románia) általános iskolájának meghívására Erdélybe utazhatott, a két intézmény között testvériskolai kapcsolat kiépítése céljából. Óriási lehetőség volt diákjaink részére, a négy napos külföldi tanulmányi kirándulás. 2017-ben a lengyel testvértelepülés Wielopole Skrizinskie általános iskolájával köttetett testvériskolai szerződés. Mindezeken kívül Bodrogkeresztúr legrégebbi testvértelepülésével, Balatonkeresztúrral van partneri kapcsolatunk, két évente 50-60 fős gyereksereg utazik a Balaton déli partjára, táborozás céljából és szerez felejthetetlen élményeket.

A 2018 februárjától megvalósuló EFOP 3.1.8 „Együtt testvérként a Bodrogkeresztúri iskolával” pályázatnak köszönhetően további két oktatási intézmény diákjaival ismerkedhetnek meg tanulóink és tölthetnek el együtt tartalmas programokat.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.