Heti foglalkozások 58.

Tematikus foglalkozások  – “A” komponens

Bemeneti teszt kiértékelése

Az óra cél- és feladatrendszere: a tanulókat párokba osztjuk, érdeklődési területük alapján.
Az óra didaktikai feladatai: Információgyűjtés, az információk elemzése és értelmezése. A teszt kiértékelése

Tematikus foglalkozások  – “B” komponens

Mit tesz az EU a polgáraiért?
– Béke és biztonság
– Egységes piac
– Élelmiszer biztonság
– Fogyasztói jogok
– Emberi jogok

Tantárgyi fejlesztés – Táblajáték foglalkozás

39. óra
SOLA (“bénás”)
Mindkét játékos célja a 6×8-as négyzetes táblára kezdőállásban felrakott ellenséges királynak az elszigetelése (körbekerítése).
A lépések két fázisból állnak:
1. bármelyik szomszédos mezőre áttoljuk a saját királyunkat (egyszersmind mutatva, hogy még tudunk lépni vele); majd 2. egy tetszőlegesen választott mezőt blokkolunk, azaz kizárunk a további játékból. (Praktikusan: lerakunk rá egy, a parti végéig onnan már el nem mozduló, katonát.)
A parti megkezdése előtt, a játékosok megegyezhetnek abban, hogy királyaikat királynőkként léptethetik, azaz mint a sakkban: bármilyen irányban tetszőleges számú üres mezőt átléphetnek. További megegyezés lehet, hogy blokkoló mezőt csak “ágyúgolyóként”, oda rakhatnak le, ahova a lépett királynőjük folytathatná a lépését.

Német nyelvi foglalkozás

Országismeret/Landeskunde

Angol nyelvi foglalkozás

Szövegértés: Hobby

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.